Hőséghíradó

Hát mi folyik itt Lofotenen? Elvileg 21 fok van, de inább több! Nem tudok végigmenni az utcán uniformisban (fekete ing, nadrág, cipő), mert odakozmálok a flaszterra. Irigykedve nézem a fényes nappal sört ivókat (utepils, a kint fogyasztott sörre külön szavuk van, micsoda kultúrnép), mert bár kívánná a szervezet a folyadékbefecskendezéses hűtést és irányított zsibbasztással agylassítást, este meló, de már lenyomtunk egy turnus 52 fős ebédet ma. Összeurópai nyugdíjasokkal tömött buszokat ont magából a moskenesi komp, ezrek lepik el a nyugalom és béke helyeit, már az átkelés során adrenalinfröccsel az agyukban két Apfelstrudel és Ostekake recept megbeszélése között feszülten várják, mit kapnak pl nálunk enni, lesz-e édesítőszer a kv mellé, vajon elzárták-e a gázt otthon, és kíhúzták-e a vasalót, nade sebaj, mert az unokák, esetleg Hans a szomszédból úgyis megy virágot locsolni. Opák bütykölgetik a fényképezőgépet, még egyszer utoljára szétszedik és összerakják, hogy biztos elsüljön, amikor kell. Újratépőzárazzák a zokni-szandál kombót, kiszálláskor satyi fel és hajrá! Partraszállás, ajtónyitás, üdvözlő beszéd, büfé, vagy egy-két fogásos ebéd, győzelem a csatatéren, továbbnyomulás, szabadprogram. Hát, így megy ez. A hosszú nappalokon még dob egyet a jó idő, mindenki nagyon sokáig fent marad, pedig a nap már lemegy, és marad egyfajta félhomály az éjszaka közepén, de pár hét és sötétbe fordul az  átmeneti alkonyat, már az utcai lámpákat is elkezdték felkapcsolni egy hete. 

Tegnap a tengerparton megtartottam életem első norvégóráját egy lengyel és egy román sorstársamnak, vak vezet világtalant alapon, csakúgy, mint a hadifogolyból lett orosztanárok, pár leckével előrébb járva. 

Zajlik az élet, adás vége, mivel mással búcsúznék, mint egy jó kis VHK számmal a Napról. Hejjhejj 

Sirályfióka bizonytalankodik, szülei valszeg hőgutát kaptak, ma nem akarták leszedni a fejem.

Szezont a haszonnal

A szezon közepére kitört az igazi nyár Lofoten ezen részén. Volt tengerben úszás, napozás, ilyenek. Elég rendesen hajtás van a melóban, mindenki a kerthelyiségben akar kajálni, ami érthető, mert verőfényes napsütés van a teraszokon, miközben egy hete még néha simán begyújtottunk a kandallóba, de a kerthelyiség lefedéséhez kevesen vagyunk, így is brutál sokat rohangálunk lent és az emeleten. Mindegy, mire kialakul a rendszer, addigra úgyis vége a jóidőnek, addig meg megoldjuk valahogy erőn felül is akár. Voltak mozgások a munkavállalói fronton, emberek jöttek-mentek, a balti nyelvhasználat a konyhán a lengyel rovására erősödni fog. Én is kapok egy jobb szobát a másik szállón. Mondhatnánk, hogy arra a kis időre már minek, de fontos látogatók fogadását csak ennél jobb körülmények között tartom elképzelhetőnek. Amúgy úgy néz ki, szeptemberre ugyanazok az emberek maradnak, akik már májusban itt voltak, szóval elkezdtem nézelődni, pályázgatok ide-oda. Addig nem akarok hazamenni huzamosabb ideig, amíg meg nem tanulom a nyelvet rendesen, akkor meg már talán a vendéglátásból is lehet kitörés. Itt jegyzem meg, hogy ha valaki norvégiai munkavállaláson gondolkodik, csak angollal is neki lehet vágni szezonban ilyen helyeken, mint ahol én vagyok, de mindenhol értékelik a próbálkozást, ha az ember már meg mer szólalni norvégul. Ha heggeszteni, olajfúrni, buszsofőrködni jönne valaki, azt csak biztatni tudom, de a nyelvi elvárásokat nem ismerem. Itt szinte mindenki nagyon jól beszél angolul, de azért arra is fel kell készülni, hogy néhányan húzni fogják a szájukat, ha angolul tudnak csak sört kérni a saját hazájukban. Bár azért játsszunk el a gondolattal, hogy Magyarországon mi lenne, ha a balatoni munkaerőhiányt így próbálnák orvosolni... Lehet, lángolnának a dreheres napernyők, vagy Brüsszel nevetne a végén. 

Ma eltekertem Å-ba, aranyos kis falu, ott ér véget az E10-es főút, illetve az a legdélebbi pontja a Lofoten-szigeteknek, ahová közúton el lehet jutni. Még délebbre vannak a Værøy és Røst szigetek, azokat komppal és helikopterrel lehet megközelíteni (egyébként Norvégiában ezeken a helyeken a legenyhébb a tél) illetve Skomvær, ahol mindössze egy világítótorony áll meg madarak élik világukat.

A moskenesi kompkikötő

Kirándulás szövődményekkel

Hétfőn kora reggel elindultam Svolværbe a rendőrségi regisztrációt elintézni, de mivel a 130 km-re lévő 4-5000 lakosú megapoliszba eljutás majdnem három órás buszutat igényel, lefoglaltam egy hostelben szobát a közeli Kabelvågban, hogy körül tudjak nézni a környéken, és ne kelljen aznap hazajönnöm. Az érkezés után még volt három órám, megtaláltam a második világháborús múzeumot, majd sajnos Endi úr figyelmeztetése ellenére (Skócia óta tudja, hogy mire vagyok képes egy hadtörténeti múzeumban) mindent elolvastam, több nyelven is (néha nagyon látszot, hogy valemlyik lelkes norvég a saját nyelve szabályai szerinti norglishban szerkesztette a múzeum magyarázó szövegeit), és rengeteg érdekességet és kemény dolgokat ismertem meg 2,5 óra alatt, a rendőrséghez szerencsére gyorsan odataláltam. Az ügyintézés három perc volt, mikor sorra kerültem, kaptam egy papírt (registreringbevis for EØS-borgere) és nincs is semmi dolgom, ha nem megyek fél évnél tovább haza, vagy máshová, mert különben újra regisztrálni kell. Egyébként öt év után lehet tartós letelepedési engedélyért folyamodni, ha és amennyiben valaki úgy dönt. Sétálgattam a városban, elfogyasztottam egy ősi norvég recept alapján a Milánó pizzériában elkészített dönert, a napsütésben a pulcsim zipzárját lehúzva kiültem a főtérre egy híg norvég termoszos kávéra, és műszaki zárat vontam a fahéjas buktám köré, mert tanúja voltam, amint egy pofátlan sirály rövid szóváltást és verbális agressziót követően pohárborogatással egybekötve elszedte egy spanyol nyugdíjas péksütijét. Késő délután kigyalogoltam Kabelvågba, egy kis halászfaluba, ahol nézelődtem, fényképeztem, céltalanul bolyongtam, majd megaludtam a hostelben egy négyágyas szobában. Reggel elindultam hazafelé, de leszálltam Borgban a vikingmúzeumnál, ahol megtalálták, majd újjáépítették egy vikingkori 84m hosszú főnöki/spirituális vezetői házat. Wifis okostelefonos tárlatvezetés hat nyelven a bejárati kiállításon, kint a replikaházban mesterségek, rúnaolvasás, egy hatalmas területen, tóparton állatok, íjjászkodás, vikinges élménypark a családoknak, vikinghajó másolata, hajókázás. Elég profi. Lehet, beadom a cv-m és Amon Amarth kíséretében alakítom a falu skaldját, vagy egy nyugdíjas berserkert, aki már megbékélt a világgal, és nem harcol  őrjöngve begombázva, besörözve. Hazafelé sokat kellett várni Leknesben, valszeg ez is az egyik magyarázata annak, hogy kicsit megfáztam, próbálom magam kipihenni az esti melóig. Veszélyes ez az öt perc meleg utáni hideg szeles időjárás, és a két napot többnyire szabad levegőn töltöttem gyaloglással. Majd igyekszem kulturális-történelmi témában önálló sztorikkal jelentkezni. Tömény két nap volt.

Borg, vikingmúzeum

Kabelvåg 

Orgona ága, barackfa virága most nyílik

Viking-magyar, két jó Borat

Elég rendesen megy a pörgés az üzemben, a korábbi hetekhez képest az óraszámok is növekedtek, ebédidőben is be-behívják valamelyikünket dolgozni hetente egy-két alkalommal. Igyekszem munka közben minél többet gyakorolni a norvégot, múltkor egy 15 fős asztaltól vettem föl csak norvégul rendelést italra, egy 10 főstől meg mindenre. Nem egy kíméletes tanulási módszer, de hatékony, agyi fogaskerekeim csikorgása zúgássá  áll össze, miközben a fejemben lakó kis troll  csendben elpityeredik a 4. visszakérdezésnél. Kollégáim a bátorság és a hülyeség nemes keverékeként tekintenek ilyen magánakcióimra, amúgy én is, mikor gyöngyöző homlokkal baktatok a pénztárgéphez beütögetni a rendelést. A múltkor nagyon aranyos francia idősekkel dumcsiztam, van egy magyar barátjuk is odahaza, és a bácsika a magyar nyelv nehézségeit ecsetelendő kérte, hogy mondjam meg, milyen saját szavunk van a komputerre. Ízlelgették a számítógépet egy kis ideig. Volt egy egykori keletnémet csóka is, aki akcentus nélkül mondta, hogy Balatonfüred, évekig odajártak találkozni az NSZK-s nagybátyjával, valamint örült, hogy nekünk kelet-európaiaknak még mond valamit az, hogy Svolværben látott egy trabantot előző nap.

Tegnap a szabadnapomon a főnököm elhívott túrázni a Kvalvika-öbölhöz, nagyon szép volt, csak kicsit felhős volt, és nem lettek túl jók a képek. Sokat dumcsiztunk, őt is érdekli a történelem, megállapodtunk, hogy azért nem olyan rossz érzés, hogy a 9-10. században az őseink Európa rosszfiúi voltak. Valszeg a dumcsink során más már halálra unta volna magát, mi viszont sokat megtudtunk a másik országának történelméről és társadalmi viszonyairól. Jelenthetem tehát, hogy a hobbitörténész lepcsesszájúak túrázással kiegészített foglalkozása elérte célját.

Az öböl, ami miatt túráztunk és nagyon szép, de ez kevéssé látszik a képen

Kicsit nacionalisták errefelé a népek

Vidámság és furaságok

Telnek a dolgos napok a bázison. Mindennap nagy a pörgés, szombaton munka után egy kis szórakozás is belefért először ittlétünk alatt, de mivel éjfélkor végeztünk, igyekezni kellett, a szomszéd kocsmában kötelező tartozékként szintetizátoros ember osztotta az ütemet és az észt, miközben a részeg helyi erők, az egyik jóga-társ, valamint a korábban nálunk vacsorázó  tízfős 12-es asztal is ott kurjongatott. Reine-ban valszeg minden zár egyforma, mert mikor az egyik vicceskedvű kolléga rázárta e sorok íróján kívül még másik négy emberre az egyetlen budi előterébe vezető ajtót, a szobakulcsommal simán kinyitottam, ezzel egyszerre hegylakóvá és McGiverré váltam a helyi és kollegiális szcénában. Sikerült itt megismernem az első lengyelt, aki rajong Putyinért, merthogy erős vezető, meg szerinte Magyarországon is milyen király dolgok történnek. Esküszöm, ő kezdte a politizálást, nem én... Szóval mondtam, hogy szerintem meg nem, és jeleztem, hogy kevéssé sem értünk egyet, inkább hanyagoljuk is a témát. Mindig felvetődik bennem, hogy a putyinisták miért nem Oroszországba mennek vendégmunkásnak, a 21. században miért van valakinek Norvégiában szüksége erős vezetőre (van királyuk, de eszébe sincs a szomszédait fenyegetni, meg nyomorban tartani és nacionalista dumával jóllakatni a köznépet), valamint aki rasszista, az mire számít, ha majd őt kezdik el itt pellengére állítani, beverni az ablakát, a fejét, merthogy elveszi a munkát az itteniektől? Többször találkoztam azzal, hogy a kelet- európaiak kettős mércével mérnek (pl bevándorlózás, feketék becsmérlése), de ők ilyenkor úgy tesznek, mintha őshonos árják lennének Thor kalapácsával  fejbekólintva, és előjogaik lennének  bárkivel szemben. Érdekes hozzáállás, csak éppen pont túlkompenzálásnak tűnik. Egy lengyel hazafinak általában az orosz nacionalizmus  is eléggé fájó tapasztalat, volt pl. a katyn-i tömeggyilkoság, meg volt olyan lengyel közmondás, hogy "a németek a földünket akarják, az oroszok a lelkünket." Úgy látszik, van aki odaadja néhány napszemcsis félmeztelen képért egy egykori drezdai KGB-rezidens DJ-ről, hát ilyen az élet. Az aktív intézkedések és a propaganda őrülten hasít, kiváló szakmai teljesítmény, kár, hogy Európa nagyon meg fogja sínyleni, hogy lassan a saját lakossága is kezd benyalni mindent.

Viszont már majdnem van működő számlám a takarékban, és a múltkor a francia gyerek biciklijével mentem a boltba, kipróbáltam pár kraftsört, úgyhogy van ok a bizakodásra.

Bankolás: the hard way

Sajnos a migráncsoknak nem könnyű sehol, itt pl. az nehezíti meg a dolgokat, hogy a nagyobb bankok nem igazán állnak szóba az emberrel addig, amíg a hosszabb távú tartózkodáshoz kötött rendőrségi regisztráción át nem esnek, ami sajnos csak folyó hó 17-én, Endi úr névnapján esedékes. Majd nem ott köszöntöm fel skype-sörözés keretében, nehogy nagyon rebellpunknak nézzenek a jótét lélek norsk rendőrök. A Lofoten és vidéke Takarékszövetkezetben (3 fiók) senkit nem érdekel a regisztráció, tudok nyitni kb egyhetes elbírálással alapszámlát, de drágábban, mint a nagyobb bankoknál, pl. a kártyahasználat alkalmanként két korona bel- és külföldön egyaránt. A norvégok bankId- t használnak csomóan, ami bankkártya és személyi egyben, na olyanom nem lesz még nekem még egy jó ideig. Hazafelé elhozott egy török srác, aki itt dolgozik a faluban a szomszéd kocsmában. Abban a bankban találkoztunk, ahonnan engem elhajtottak, neki viszont már volt regisztrációs papírja. Otthon manager egy szállodában, az itteni kocsmatulaj meg odajár nyaralni többek közt. Ő is majd kihozná a családot, de neki nem EU-s polgárként kicsit durvább köröket kell futnia.

Beszéltük a román és francia sráccal, hogy mindannyiunknak tökre hiányzik a család, hogy előre jöttünk, de összevetve a nagyszüleink generációjának mennyivel nagyobb szívás volt távol lenni  a szeretteiktől. A román nagyfater két év keleti front után még lehúzott hetet Szibériában, a felesége nagyfaterja meg tengeralattjárón szolgált, volt hogy két évig haza se ment, és nem tudott elalvós puszis szmájlit küldeni facebookon a nagymuttinak. És ők általában nem is dönthettek a sorsukról olyan szabadsággal, mint mi, sőt, bűnök nélkül is elvették generációk szabadságát, akár életét is, lásd a hideg tajgán. Szóval nyavalygás berekesztve, mielőtt megkezdődne at all, Tscüss.