Hát, Búék, meg akkó' itt volnék közel egy év után!
A tavalyi munkanélküliség után volt négy hónap a nyáron, kora ősszel, amikor a világ és eddigi életem egyik legjobb munkahelyén melóztam, a reine-i kultúrház/galéria/szuvenírbolt/kávézóban, rengeteg norvég és finn vendégünk volt, augusztusban németek is, de sajna jött a második felvonás és októberben becsuktuk a boltot. Node sebaj, ha visszatérnek a turisták, nyithatunk mi is, sőt a főnökeim megpálzázták és elnyerték a jogot, hogy a Lofotodden Nasjonalpark (Norvégia legújabb nemzeti parkja) látogatóközpontját hozzuk létre az épületben. Októbertől januárig újabb kör munkanélküliség három hónapig, de szerencsére itt nem dörgölnek olyat az ember orra alá (világéletükben csak és kizárólag) politikusok, hogy nincs ingyenebéd, ezért belerúgunk 3 hónap után az árokba, hiába fizettél be TB-t és adót akár évtizedekig. Na szóval, bár a munkhelyem újranyitásáig kapnék munkanélkülit, nem is unatkoztam (kislányommal gangsztulás, edzegetés, séta, olvasás, sorozatok, felújítás, sörfőzés), de valami romantikus mikroklimatikus inspiráció miatt (itt 5000 éve a hal az élet, szerettem volna megtapasztalni kicsit) megkérdeztem a helyi halüzemben, hogy kellenék-e, és kellettem.
Többnyire lengyelekkel és néhány norvéggal dolgozom együtt, azon lengyelekkel, akik nem beszélnek semmilyen nyelven, egy nagyon alapszókincsű angol-norvég-orosz-lengyel keveréknyelvet használok, nyelvtan nélkül, egészen beválik, míg valaki jő és kisegít. Brutál kemény fizikai munka, minden tiszteletem a húsipari dolgozóké, meg a bányászoké. Naponta 5-10 tonnányi halat, jeget, és sót is megmozgatok kézzel, késsel, lapáttal. Van, hogy fél napot (uzsonna- és ebédszünetet leszámítva) egy helyben állok egy késsel, és halat belezek, kicsit, nagyot, vagy kés nélkül a már felvágottakat. Kicsit karate-kides mozgáskultúra, tudjátok, mikor a kerítésfestéstől és a kocsimosástól lesz harcos, de nem áll messze az én valóságomtól. Sosem gondoltam volna, hogy a "Tűzoltó leszel s katona" verssorra egyből rávághattam volna gyermekkoromban, hogy halakat belező juhász, node most ez van, jól kigyúrom magam, norvég podcasteket hallgatok történelmi, politikai, kulturális témában, de otthoni közéleti műsorokat is (de csak ésszel, nem vagyok már önmagam ellensége az otthoni hírfogyasztást tekintve), valamint készítettem egy indusztriálisan vikingmetálosan punkos válogatást, no attól aztán berserker-üzemmódban lehet fröcsögtetni a zsigereket. Kajára vonnak le a fizuból, de van meleg ebéd, meg vacsora is, de én általában előbb végzek, ebből a szempontből már helyinek vagyok elkönyvelve, majd a szezonban kell sokat ráhúzni, mikor egymást érik a kirakodó halászhajók.
Nemsoká indul a Lofotskrei, amikor ideérnek párzani a Barents-tengerről a tőkehalak (skrei, torsk), és a kifogott tőkehalak nagy részét a korábban esetleg már látott faállványokon megszárítják 2,5 hónap alatt. a fejekből füzérek készülnek és azok is mennek száradni, utána szó szerint mennek a levesbe Nigériába, ahol a Biafra-polgárháború óta imádják, mert Norvégia azt küldte segélyként. Na, azt vicces csinálni, a tőkehalfejek 1-2 kilósak, zsinórral és egy bazinagy kötőtűvel összefűzünk 12-15-öt, és úgy megy ládába, majd fel a faállványra. Van egy lengyel haverom, vele tervezünk összerakni egy kis dokumentarista videót a Skreisesongr-ról, ha meglesz, belinkelem.
Hát, most perújrafelvételként ennyi, mindenki vigyázzon magára!
 |
| Északi fény Reine felett (a szerző felvétele) |
 |
| Reinebringen és Reinehalsen (fotó: Stormcorner Boy) |
