Az alábbi novella teljes egészében fikción alapul, bármilyen hasonlóság múltbéli, jelenkori, vagy jövőbeni eseményekkel, valós személyekkel, szervezetekkel a véletlen műve. A novellának nem célja semmilyen társadalmi osztály, népcsoport, nemzet, vallási csoport elleni gyűlölet keltése, sőt a kultúrák, ideológiák és hitek közötti, kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédet hirdeti. Pl a szerző nem véletlenül hallgat orosz punkzenét és folkmetált...
Mindennek íve volt. Mindig történtek ici-pici dolgok, amire a folyamatosan félrevezetett közvélemény fel sem kapta a fejét. A végül megdöntött hatalom képviselői tudtak a veszélyről, de zsarolták őket és telhetetlenek voltak, valamint féltek a népharagtól, ami aztán el is söpörte őket, de a szebb újvilág helyett a teljes összeomlás jött el. A bomlasztásra játszó erők apránként vágták el Magyarország inait és izmait, szemébe homokot szórtak és ragasztót nyomtak, fülébe apránként csepegtették a viaszt, száját kipeckelték és beragasztották. Igen, sajnos kicsit gusztustalan, de plasztikus metafora, nézzük higgadtan a tényeket és az utóbbi néhány év eseményeit:
2022-23 fordulóján, a teljes káosz kezdetén a Dunától keletre eső területeken még kevesen gondolták, hogy néhány hónap alatt teljes egzisztenciák szűnnek meg tömegesen, hogy idegen (senkit nem vigasztal, hogy részben szövetséges) békefenntartó erők fognak az ország egyes részein állomásozni. A megtakarítással rendelkezők jó része a vagyonát már a bankpánik és az elszabaduló infláció előtt dollárra, euróra vagy a valamit sejtő, lojalitásukat már áruba bocsátók rubelre váltották, de sokan már régóta osztrák és szlovák bankokban tartották a pénzüket akkor is, ha Magyarországon éltek. A fosztogatások, önbíráskodások kezdetén mindenki azzal jött, hogy "dehát ezt nem tehetik meg! És a magántulajdon? Mégiscsak egy európai ország vagyunk!" Persze-persze... Addigra az az igazság, hogy már minden világpolitikai szereplő lemondott arról, hogy minket európai országként kezeljen, a különböző diktatúrák képviselői járkáltak ide megveregetni a vezetők vállát és hatalmas üzleteket kötöttek, amiből az állami pénzek magánzsebbe szivattyúzásán kívül semmi nem lett, csak nagy, nemzetiszínű szalagba csomagolt, disznók elé szórt üveggyöngyökről áradozott az állami média. A szomszédaink többsége Ukrajna kivételével gazdaságilag, társadalmi szolidaritásban, a jövő építésében elhúztak messze mellettünk, karikatúrákon, mémeken jelent meg a nagybajszú, kalapos, borvirágos orrú magyar, aki sírva vigad, miközben az urai pörköltet eszegettek a kamerák kedvéért, aztán inkább egy sushibárba ugrottak be lazulni, az aranyifjak Ibizára jártak kokózni, az elit gyerekei pedig milliós tandíjakért Svájcban, Párizsban és Londonban tanultak, de az állami médiából tájékozódóknak (márpedig vidéken más nem nagyon volt) még mindig azzal tömték a fejét, hogy a magyar felsőoktatás világszínvonalú, különben sem kell diploma, elég elmenni a gyárba szakmunkásként, az a jövő. Sok magyarnak elég volt mutogatni, hogy Nyugat-Európában mennyi gond van a bevándorlókkal, és hiába élt nyomorban, csak az számított, hogy valaki nem meleg, fekete, vagy migráncs. Az iszonyatos gyűlöletpropaganda, amely hosszú évekig öblítő, centrifuga- és szárító programmal, hatvan fokon mosta az emberek agyát, mint egy sokba kerülő, de tökéletes mosógép, kitermelt egy olyan népességet, amelynek semmi esélye nem volt a 21. század valós versenyében helytállni (rendes oktatás, objektív tájékozódás, nyelvtudás híján), de morális gátlása sem volt sok arra nézve, hogy elvegye, akár fegyverrel is, amire szüksége van. Itt jöttek a képbe az orosz segítséggel (mégha tagságuk nem is tudta mindig, milyen érdekeket szolgálnak) gründolt, időközben inkubátorban keltetett fasiszta, zavaros vagy semmilyen ideológiával nem rendelkező fegyveres csoportok, amelyek előbújtak az uniós programok során kibővített és felújított alföldi tanyákról, ahol addig gyakorlatoztak, keményre acélozták magukat halálfejes, vagy különböző keresztes (vas-, nyilas, horog-, kelta, kettős) pólókban, és égtek a vágytól, hogy rendet tegyenek egyszer és mindenkorra. Egy részük tényleg elhitte, hogy a nyugatnak örökre leáldozott, Európa utolsó védőbástyája Oroszország, és a moszkvai pátriárka áldásával az eurázsiai új rendért folyó harcban semmilyen áldozat nem elég drága, még az ország pusztulása sem (a nyilasok idején már valami hasonlót látott ez az ország). 2020-tól tömegesen kezdtek ortodox hitre áttérni fiatalok és idősek, miután a propaganda nevetségessé tette az idős humanista római pápát és utódát, "migránssimogatónak", "zsidóbérencnek", "buzibarátnak", "elmebeteg, demens vénembernek" nevezték publicisták a hivatalos állami újságokban, tévékben is, és senki nem lepődött meg, hogy ugyanezek az emberek közben áhítatosan, álszent módon kereszténységről papolnak.
Érdekes színfoltot jelentettek az Európa különböző országaiból (németek, svédek, franciák, britek) a multikulti elől menekülő neonácik, identitáriusok, páneurópai lovagrendek, akik fillérekért vették meg sorra a 2010-es évek közepe-végétől az alföldi tanyákat, és megengedhették maguknak, hogy tehetős nyugati szélsőjobboldaliak segítségével minta-tanyaközpontokat hozzanak létre, napelemes házikókkal, hobbit-kunyhókkal, amelyek önellátóak voltak. Az anarchia kezdetén rögvest bejelentették függetlenségüket, és a NATO által kijelölt biztonsági zónába benyomuló szerb-román-ukrán-szlovák erők ellen partizánharcba kezdtek (miközben látványosan nem voltak konfliktusaik az orosz támogatású erőkkel), de voltak olyan csoportok is, amelyek kiváró álláspontra helyezkedtek, maradtak békében és bekapcsolódtak az árukereskedelembe. Sokatmondó tény, hogy az orosz ideológiai befolyásolás lehetővé tette, hogy a kb fél magyaroszágnyi területen a stratégiai létesítményeket 5000-6000 jól felszerelt emberrel, mozgékony haditechnikával (könnyű lövészpáncélosok, önjáró légvédelmi/tüzérségi rakétaütegek, géppuskával felszerelt terepjárók, és ezek kiszolgáló járművei) ellátott erőkkel a kezükben tartsák, hiszen további 15000-18000 magyar és külföldi radikális milicista áll még mindig közvetve/közvetlenül az alárendeltségükben. Logisztikai, hírszerzési támogatás megszervezésével, műholdképek és az új rendre veszélyesnek ítélt személyek profilelemzésével, hírszerzőjelentések összesítésével az Oroszországban, illetve a Dnyesztermenti Köztársaságban, Tyiraszpolban működő központok kezdtek foglalkozni. Csak összehasonlításképpen: az érintett területekhez képest az akkor 3-4-szer akkora Magyar Királyság területén átmenetileg 1944. júniusában 46 507 német katona is elég volt a megszállási feladatokhoz akkor, mikor a front már a Kárpátokhoz közeledett (ld.: Szabó Péter-Számvéber Norbert: A keleti hadszíntér és Magyarország 1943-1945, Puedlo, 2009.).
Érdekes színfoltot jelentettek az Európa különböző országaiból (németek, svédek, franciák, britek) a multikulti elől menekülő neonácik, identitáriusok, páneurópai lovagrendek, akik fillérekért vették meg sorra a 2010-es évek közepe-végétől az alföldi tanyákat, és megengedhették maguknak, hogy tehetős nyugati szélsőjobboldaliak segítségével minta-tanyaközpontokat hozzanak létre, napelemes házikókkal, hobbit-kunyhókkal, amelyek önellátóak voltak. Az anarchia kezdetén rögvest bejelentették függetlenségüket, és a NATO által kijelölt biztonsági zónába benyomuló szerb-román-ukrán-szlovák erők ellen partizánharcba kezdtek (miközben látványosan nem voltak konfliktusaik az orosz támogatású erőkkel), de voltak olyan csoportok is, amelyek kiváró álláspontra helyezkedtek, maradtak békében és bekapcsolódtak az árukereskedelembe. Sokatmondó tény, hogy az orosz ideológiai befolyásolás lehetővé tette, hogy a kb fél magyaroszágnyi területen a stratégiai létesítményeket 5000-6000 jól felszerelt emberrel, mozgékony haditechnikával (könnyű lövészpáncélosok, önjáró légvédelmi/tüzérségi rakétaütegek, géppuskával felszerelt terepjárók, és ezek kiszolgáló járművei) ellátott erőkkel a kezükben tartsák, hiszen további 15000-18000 magyar és külföldi radikális milicista áll még mindig közvetve/közvetlenül az alárendeltségükben. Logisztikai, hírszerzési támogatás megszervezésével, műholdképek és az új rendre veszélyesnek ítélt személyek profilelemzésével, hírszerzőjelentések összesítésével az Oroszországban, illetve a Dnyesztermenti Köztársaságban, Tyiraszpolban működő központok kezdtek foglalkozni. Csak összehasonlításképpen: az érintett területekhez képest az akkor 3-4-szer akkora Magyar Királyság területén átmenetileg 1944. júniusában 46 507 német katona is elég volt a megszállási feladatokhoz akkor, mikor a front már a Kárpátokhoz közeledett (ld.: Szabó Péter-Számvéber Norbert: A keleti hadszíntér és Magyarország 1943-1945, Puedlo, 2009.).
A magyarországi sztrájkok, demonstrációk kezdete után provokátorok gondoskodtak arról, hogy az ország rendbetételéért, az élhető Magyarországért induló mozgalmak kifejezetten oroszellenes arculatot kapjanak. Sokat mondjuk nem kellett érte tenni, mert addigra a még Magyarországon lakó nyugatos érzületű fiataloknak és idősebbeknek már igencsak elege volt az oroszoknak való állandó becsicskulásból és különösen ennek nemzeti érdekként való kommunikációjából. A tüntetések kezdete után nem sokkal (amit itthon bizonyos okok miatt nemigen mertek narancsos forradalomként emlegetni...) "véletlenül" egy orosz diplomatát súlyosan bántalmaztak nemzetiszínű sálat és fekete maszkot viselő fiatalok, néhány nappal később pedig könnyes szemű orosz diáklányokat interjuvoltak orosz tv-adók az egyetemeken, akiknek szülei a paksi építkezésen dolgoztak, hogy az elnök, az ő gondoskodó édesapjuk védje meg őket a magyar soviniszták zaklatásaitól. Moszkvai, szentpétervári utcai tüntetések követelték az elnöki, atyai beavatkozást, de ő mindig csak a nemzetközi jog által megkötött kezére hivatkozott, igaz, azt engedélyezte, hogy a több ezer, a paksi építkezés miatt Magyarországon tanuló orosz egyetemista és középiskolás önvédelmi csoportokat alakítson, ehhez segítséget nyújtottak az orosz ifjúsági és hazafias szervezetek (az FSZB és a GRU útmutatásai alapján) és lelkes orosz hazafiak indultak el segítséget nyújtani a baráti magyar népnek (ha akarta, ha nem), illetve humanitárius segélyt szállító oszlopok, szerelvények gördültek ki a pályaudvarokról Záhony-Szolnok-Kecskemét-Paks irányába (a rossznyelvek szerint a nehezebb haditechnika addigra már a paksi építkezés elzárt orosz zónájában volt bezsírozva, illetve az orosz állami vállalatok által létesített logisztikai központokban). A szintén anarchiába süllyedő Ukrajnával Oroszországnak 2021-ben sikerült megegyeznie, az orosz erők a vasúti szállítmányok átengedésért, biztosításáért cserében kivonultak a 2020-ban elfoglalt Harkovból.
Az orosz önkéntesek jó része még fiatalon az Ukrajnában, Grúziában folyó harcokban, vagy a balti államokat aláásni próbáló zavargásokban is részt vett. Az orosz hibrid hadviselés nagyban alapozott arra, hogy az emberek arra fogékony részét befolyásolva létrehozzon egy rendpárti kultuszt, melyben a fizikai erő, a patriarchális hagyományok, a vezérelvűség megkérdőjelezhetetlenek, és a vita, kompromisszum helyett az ellenfél könyörtelen megsemmisítése jelenti az értéket. A magyar történelmi hagyományokhoz hasonlóan az orosz gondolkodásban is fellelhető "az ostromlott vár" érzése, hogy nincsenek barátaink, őket is, minket is mindig csak elárult, tönkretett a külső, vagy belső ellenség, vagy ezek együtt (zsidók, muszlimok, liberálisok, melegek, Brüsszel, Soros, a nyugatiak és az amerikaiak meg főleg). Ezzel a cárok óta képviselt ideológiával és az arra épülő stratégiai gondolkodással kell az orosz érdekszférát megtartani és kiterjeszteni, miközben a potenciális ellenfelek morálját meg kell rendíteni már a konfliktus előtt. Ennek érdekében a közösségi hálózatokban rejlő lehetőségeket időben felismerve már kb 15 éve fejlesztették a hagyományos erők mellett trollhadseregüket és dezinformációs képességeiket (ennek vegyes üzemeltetésű magyar leágazása is volt, az összeomlás után orosz közvetlen alkalmazásba került, bár az ország keleti felén sok helyen nem nagyon volt jó ideig internet). Feladatuk az értelmes online vita ellehetetlenítése megszégyenítéssel, zaklatással. Az internetes közösségi hálók, keresőmotorok titkosszolgálati felhasználása olyan szintre lépett, hogy elemzőszoftverek segítségével bármilyen kulcspozícióban lévő embert meg tudtak közelíteni, mert a magánéletétől kezdve az érdeklődési körén át azt is tudták, miben hisz, mitől fél, milyen betegségei, esetleges perverziói voltak/vannak és pénzzel, zsarolással, vagy csak szép szavakkal együttműködésre tudtak bírni. Arcfelismerő kamerák működnek a városok, falvak utcáin, a telefonok GPS-adatai segítségével nagyjából mindenkiről tudni lehet, éppen hol van. Ha valakinek nincs mobilja, már érezheti a homlokán a gyanú bélyegét, hogy miért nem akar elérhető lenni. A lakosság politikai nézeteinek körülbelüli meghatározásában nagy segítségükre voltak a korábban egymást érő "népi egyeztetések", amiket postai és internetes úton (orosz adatelemző szoftverrel megtámogatva) is be lehetett küldeni. Általában megbízhatatlannak számított, aki vagy nem küldte vissza, vagy illetlen dolgokat firkált a nyomtatványra. Az államigazgatás, energiaszolgáltatók kiütése hackertámadásokkal a zűrzavart tovább növelték, és természetesen a megszállás kezdetén maszkos egyenruhások mindig le tudtak leplezni kamerák előtt 20 éves egyetemista "hackereket", jól megráncigálva, látványosan csapatszállítóba tuszkolva, az a jónépet abszolút nem érdekelte, hogy sem a technikai tudásuk, sem a lehetőségeik ehhez nem lettek volna elegendőek, nem úgy az ebben érdekelt szerveknek.
Az orosz vezetésnek az ukrán polgárháború és a Krím megszállása óta hihetetlen gazdag tapasztalatai vannak egy konfliktuszóna menedzselésére, a gazdasági, politikai szereplők kézbentartására, ezeket tovább tökéletesítették. A stratégiai pontok megszállása után megkezdték a Dunától keletre fekvő területeknek (Paks és környéke hídfőállásként beékelődött a 2023. tavaszán kikáltott Új-Pannóniába, nem véletlenül) egyfajta hűbéri rendszerbe történő betagolását. A korábbi években hihetetlenül kedvező, de csak nemzeti nagyvállalkozók számára elérhető állami hitelekből, EU-s támogatásokból a termőföldek, malmok, húsüzemek profitjából felhízlalt oligarchák egy része, akik nem elégedtek meg a pánikszerű menekülésük után kajmán-szigeteki és szingapúri befektetési számláik hozamaival, és lehetőséget láttak az összeomlás utáni talpraállásban (megüzenték nekik, hogy csak a megszálló erőknek kell védelmi pénzt fizetni, illetve hozzájárulni az ellátásukhoz), kis gondolkodás után hűségesküt tettek új hűbéruruknak. Általában a legközelebbi orosz milícia parancsnokán, vagy egy export-import vállalkozást irányító fedett FSZB-s tiszten keresztül ment az üzenet erről Moszkvába. Munkásaik egy részéből és az anarchia tombolása során szélnek eresztett rendőrökből iparbiztonsági milíciákat szerveztek, amelyeket fő feladataik ellátása (áruszállítmányok kísérése, létesítmények biztosítása, rendfenntartás a környező lakott településeken) mellett bármikor meg lehet kérni kisebb szívességekre, pl. túl hangos, hülye módon még mindig Mordorban/Lepra megyében lakó liberális, nyugatos bloggerek megverésére, vagy szórólapok terjesztésére. Az igazán agilis, megbízható csoportok a felelősségi körzetükbe tartozó (pl. az adott nagyüzem környéki, vagy a korábbi rezsim iránti hűség jutalmaként kapott félfeudális nagybirtokok melletti) településeken végeznek elhárítói és hírszerzői munkát is az illetékes orosz parancsnokság által delegált összekötő iránymutatásai, hírigényei alapján. Mélységi hírszerzési információkat csempészektől, a békefenntartókat kiszolgáló kocsmárosoktól és a velük háló prostituáltaktól vásárolják meg a NATO-zónában folyó katonai tevékenységről, az uralkodó közhangulatról. Az ittmaradt, vagy üzleti érdekeltségeiket külföldről, biztonságból irányító oligarchák (mivel igazi nevüket nem tanácsos negatív összefüggésben hangosan emlegetni, a köznép csak pl. Csák Mátéként, Borsa Kopaszként, vagy a Garai családként hivatkozik rájuk) alkalmazkodóképességét jelzi, hogy a NATO által kijelölt biztonsági zónában állomásozó külföldi csapatok ellátásában is nélkülözhetetlenek lettek egy idő után, így csatlósaik további pozíciókat szerezhettek az érintett területeken.
Az anarchia fokozása érdekében az illetékes orosz kapcsolattartók engedélyével 2022-ben a szélsőjobbos milíciák hadjáratba kezdtek a leszakadó térségekben a romák ellen, de a határok teljes lezárásáig és a légiközlekedés felfüggesztéséig olasz és német antifák, militáns anarchisták indultak el felvenni velük a harcot (mérsékelt sikerrel). Ahogy egy polgárháborúban lenni szokott, az összes érintett fél a lakosságot sanyargatta élelemért, túszokat ejtve, erőszakoskodva, illetve lefoglalták a buszokat, traktorokat, gépkocsikat. 2023 tavaszától egy ideig csak az orosz erőkhöz lojális nagybirtokosok, milíciák, önkormányzatok kaphatnak üzemanyagot, a csempészek legnagyobb örömére. Kb fél év tombolás után az oroszok utasították a radikális csoportokat a megszerveződő roma vajdaságok határainak tiszteletben tartására, mert nem akarták túlzottan szétforgácsolni erőiket, illetve a több száz halálos áldozatot követelő hadjáratról szóló hírek több nyugati híradóba bekerültek, hiába rikácsolták a lojális médiumok és trollok, hogy "nincs itt semmi látnivaló, kérem oszoljanak". Voltak radikális vezetők, akik kijelentették, hogy nekik aztán már nem parancsol senki, de az ilyenek rövid úton harckocsiaknára hajtottak terepjárójukkal, vagy egyéb sajnálatos balesetben életüket vesztették. Az orosz önkéntesek, egyetemi önvédelmi erők, kiegészülve a radikális milíciákkal az alföldi stadionokat nagyrészt internálótáborokká alakították, a nemzeti focibajnokság addigra érdeklődés hiányában megszűnt, de a csapatok egészen az összeomlásig euromilliókat kaptak állami adókedvezményekbe csatornázva. A stadionokba összezsúfolt internáltakat (a külföldi antifák, oroszellenes ellenállók, a magyar-roma megbékélést hirdető cigány vezetők, kisemmizett vállalkozók, tiltakozó értelmiségiek, a nép érdekében szót emelő papok) az alakuló Új-Pannóniában, vagy külföldön lakó rokonok, barátok valutájáért ki lehetett váltani, ez az új, átláthatatlan hatalmi rendszer számára komoly bevételi forrás volt. Mivel egy "Ruszkik haza" graffitiért is éveket lehetett kapni 2021 óta, már az újonnan épített börtönök is teljesen megteltek, hiszen a bűnözés elleni harc egyetlen mérőszáma évekig az volt, hogy nőtt az elítéltek száma, de az, hogy a valós és nem politikai bűncselekmények száma nem csökkent, senkit nem érdekelt, ezeket a statisztikákat nem hozták nyilvánosságra 2019-től nemzetbiztonsági okokra hivatkozva. A 2023 tavaszán kikiáltott Új-Pannóniában a stadionokat és a horribilis áron megépített sportcsarnokokat a keletről átözönlő menekültek elhelyezésére használták, a foci állami támogatását azonnal beszüntették, és szépen lassan a társadalom életét is elkezdték újjászervezni.
