Beásás, hűvös, ki a fasírt?

Megérkezett a D-számom, ami az itteni rövidtávú munkavállaláshoz kell, de ez az előszobája annak is, hogy bankszámlát tudjak nyitni, pedig lassan fizunap... Gyalogsági ásóval centiről centire ásom  be magam, haladva a rugalmasan kirobbanthatatlan állapot felé új tevékenységi körzetemben, Norgéban. Reggel Leknes, 1,5 óra busszal, ott van a legközelebbi bankfiók. Nekem mákom volt, az egyik lengyel csajnak elküldték haza Polskába, miközben itt dolgozik és lakik. A bürokrácia itt is hasít, de egy hetet ígértek, azt be is tartották. 

Az északi nyár egy kicsit keményebb arcát mutatja mostanság, ma 8-9 fok volt, esett is, majdnem 40km/h északi széllel, relatív hőérzet 5-6 fok. Ja, hideg volt. A fjord túlsó oldalán van a bolt, kb egy óra séta oda-vissza, közben viaskodtam az elemekkel. Még mindig lenyűgöz ez a környezet, a hatalmas természeti erők nap mint nap vágják az arcomba hatalmukat, én pedig alázattal kérek engedélyt csodálkozni. Nem csoda, hogy az ehhez hasonló izlandi tájak (és ki tudja még milyen,erjesztett, égetett, erdőben talált, vagy megnyalogatott szubsztanciák) olyan zenékre ihletik az általam mélyen tisztelt Sólstafir zenekart, amilyenekre. A nevük izlandiul a felhők közt áttörő napsugarat jelenti, ami elég nagy flash nekem is mindig. Külön küldöm Tomi cimborámnak, aki megismertette velem a zenéjüket, és a tudós sörfőzőknek, akikkel kalákában címkézés közben a raktárban hallgattuk, és Dani úr magyarosította Sósfasírtra, mert annak legalább van értelme. Nézzétek a képeket, hallgassátok meg a lángoló zongorás csókát és kollégáit, és nyugodjatok le, ha idegesek vagytok, és lelkesedjetek, inspirálódjatok (nehéz szó), ha magatok alatt lennétek. Nekem bejön. Tessék parancsolni!

Felfedezések

A román srác 3 hét ittlét után tudta meg hogy van egy konditerem a faluban, amit mi ingyen használhatunk, de erről senki nem szólt, mikor idejöttünk. Ma nekikezdünk a gyúrásnak, lájtossan, a franc akar lesérülni egyből. Vicces, hogy szinte semmi infónk nincs a saját munkahelyünkről, de pont ez motivál, hogy utánajárjunk dolgoknak, beszéljünk egymással. Van jóga is, egyelőre számomra nem ismert napokon, reggel ötkor. Köszimán, de csak esténként dolgozom, úgyogy arra még el kell szánni magam, vagy szabadnapkor, ha éppen van, megyek.  A román srác hasonló cipőben jár, mint én, család otthon, neki két kisgyerek, ugyanaz az életkor, skóciai munkatapasztalat, és ő is előre jött, hogy kihozza majd őket, ha lesz biztos helye. A srác szerint a román és magyar üzleti és politikai "elit" ugyanazt a kurzust végezte el, én valami ilyesmi címet adnék neki: "Hogyan tegyük jobb sorsra érdemes népeink sorsát nehezebbé cserébe saját hatalmunkért?" Csillagos ötöst kapnának, az tuti. Van egy francia srác a másik oldali szomszéd szobában, metálarc és karbantartó Å-ban (ejtsd: Ó, igen, egybetűs helységnév) a szabadtéri múzeumban. Szokott néha az ottani pékségből kimaradt aznapi kenyeret meg fahéjas buktát hozni a kóterba, dumcsizgatunk esténként meló után néha, és leesett állal hallgatja történeteinket a keleti valóságról, de francúszkijéknál sem fenékig tejfel az élet. A román srác egyébként oda nősült, szóval vágja, mizu arrafelé. Tegnapelőtt gyönyörű idő volt, a tengerparton elsétáltam a szomszéd faluba és vissza, az aznap esti munkával együtt már igen fárasztó nap lett, de megérte. Például az ilyene képek miatt Akkorhát, gyúrunk, vazze? Sportra fel!

Reine, Reine, Seemannreise

Jelentem, hogy az északi és keleti vándorcirkusz tagjai részvételével motorcsónakos kirándulás került végrehajtásra Lofoten partvidékén összekovácsolás-jelleggel és céljából. Szerencsére ugyanannyian érkeztünk meg, mint ahányan elindultunk, senki nem esett vízbe, nem vert bennünket tarkón zuhanórepülés közben egy kancsal sirály, az orkák és más bálnafajok máshol vadásztak, és a portyázó orosz tengeralattjárók sem pont ott merültek fel. Hihetetlen szép volt, az arcunkba csapódó tengervíz kimosta a gondolatokat az agyamból, hogy aztán még több rohanjon meg. Száz éve elhagyott halászfalu romjait láttuk a parton, azt a sekély partmenti víz miatt hagyták el, mikor a kis vitorlások nagyobb halászhajóknak adták át a helyüket. Egy másik kis falu az ötvenes években néptelenedett el, mert a kormány inkább elköltöztette őket máshová, a zord körülmények miatt nem érte meg a közszolgáltatásokat fenttartani, a gyerekek addig a hegyen átkelve jártak iskolába minden második héten. Lofoten déli részén van egy tenger által kimosott barlang is, ahol 3-4000 éves rajzok vannak a falon, ez a vad, kőkemény táj kb 10000 éve lakott, én meg magamban azon szüttyögök, hogy az első héten eltört az mp3 fülhallgatójának a vezetéke.... szánalmas. 21st century digital boy (Bad Religion, ha esetleg meghallgatnátok). Fényképeztem sokat, kivéve mikor akkorákat huppantunk a hullámokon, hogy majdnem leküldtem a halaknak a telefont, és a végére úgy elgémberedett a kezem a hidegben, hogy alig bírtam fogni, ezért úgy szorítottam, hogy belelógott a kezem. Kiváló. A szakácsok időben jeleztek, hogy húzni kell haza, mert az ötös asztal türelmetlen lehet már, de rendesen. A sztori háttere, hogy a második napomon kiküldtek egy asztalhoz, megnézni, hol tartanak az előétellel, ahol nem is ült senki, ők máig röhögnek ezen, szerintem kicsit uncsi, de sebaj. A lengyel takarítók gruppenführerének szülinapja volt, közös vacsora steakkel és tortával, hazajöttem csak átöltözni, de majdnem elalszok a sűrű nap és a teli has miatt. Most pedig akkor tán be is fejezem, mielőtt a 35 fokban úgy nem döntötök, hogy eddig és netovább! Majd pakolok képeket is, de az arckönyv valahogy könnyebben csatol be. Zenét viszont kaptok:
Szóljon egy ideillő dal!

Első próbálkozás, képbe helyezés

Drága barátaim!

Engedve a grafomániának és a finom utalásoknak, innentől hosszabb formában írok élményeimről a messzi északon. Korábban hírlevélben tájékoztattam az érdeklődőket külföldi portyáimról, aztán fészbukkon, ez az 5., de az első norvég kaland, úgyhogy rögtön a blog 5.1-es verzióját toljuk. Vágjunk is bele! 

Szóval a Lofoten-szigeteken, Reine községben, bőven a sarkkör fölött nyomom, pincérkedés egy hotelben, ami igazából nem is hagyományos hotel, hanem a falu régi halászkunyhóiból (rorbuer) áll, egy központi, nagy épület a recepció és étterem (Gammelbua). Kis kommunánkban a két hivatalos nyelv a lengyel és az angol, a norvég mindenkit csak öszezavarna. A csapat kb fele lengyel, 2 norvég (köztük az étteremvezető), 3 svéd, 1 litván, 1 észt, 1 román és 1 magyar (én). A konyhában igen elterjedt a Kelet-Európában széles körben használt "k**va", de igen változó jelentéstartalommal, pl. " ezt most elrontottuk", "jajj, ez forró", "telik az idő, és még nem vagyunk kész", illetve " azt a fogást máshová kellett volna vinni, kérlek alássan". A faluban két szálló van, az egyikben laknak a régi arcok és a szerencsések, a másik a lepukkantabb, ahol lakunk mi pl. a román pincérsráccal, aki szomszédom is. A helyi munkaközösségi folklórban leginkább gipsy house-ként emlegetik az épületet, de legalább senki nem téveszti el. Május közepére fel kellet volna újítani, de még dolgoznak rajta a melósok jó nagy zajjal. 

Hihetetlen a táj, az állandó világos és az időjárás gyors változása. Néha magam sem hiszem el, hogy pikk-pakk ideteleportáltam (23 óra alatt, 2 repülőúttal, Bodø-ből rövid éjszakázás után 3 óra kompozással), de itt vagyok, a szezonra biztosan, mert így a legkönyebb belépőt váltani Norvégiába folyékony nyelvtudás nélkül, aztán meglátjuk. Eddig okés.