Reinebringen

Igen, innen készülnek a leglélegzetelállítóbb fotók Lofotenről. 448m, de magasabbnak látszik, mert mi tengerszinten vagyunk, a Reine felőli oldal meg függőleges sziklafal. Közel sem az egyetlen hegy, ahová érdemes felmászni, de én Reinéban lakom, minden nap látom, ezért mentem fel eddig hétszer. Először csak tavaly augusztusban, akkor még csak részben volt kész az 1566 lépcső, amit serpák építettek részben adakozásból idén májusban sem volt még kész az alja,  el lehetett szórakozni, hogy csupasz sziklán, vízmosáson keresztül hogy menjen az okos kiránduló tovább rögtön az elején. Az ösvényt 2016 óta többször lezárták, mi is mondtuk a lelkes turistákoknak, hogy veszélyesnek van nyilvánítva, perszehogy ettől még csomóan nekivágtak, mert fizikailag nem lehetett lezárni. Szakaszosan építkeztek, a köveket helikopterrel hordták a serpák keze alá a hegyoldalba, idén júliusban kész lett nagyjából, összesen hét millió koronát költöttek rá, de a biztonság miatt megérte, sajnos hét év alatt négyen haltak meg mászás közben, a mentőhelikopter elég rendszeres látvány errefelé. Az utolsó 50 méteres szakaszon, ahol még nincs lépcső, továbbra is vízmosás és kövek alkotják az ösvényt. 

A lépcsős ösvény elég meredek, jól próbára teszi a lábakat és a tüdőt. Bár napi 8-10km-t simán gyaloglok a melóban, ez nem sokat jelent, leginkább a 20 éves emlékek jöttek  elő kyokushin karate edzésekről  minden alkalommal (osu), mikor egymást cipeltük fel, békaszökdeltünk a gátőrháznál a vízmérőlépcsőn a nyári melegben. Az is jó volt, most is van minden, sisu, Ómagyar Mária-siralom, 170-es pulzus halántékon mérve, meg "egyáltalán  mi  a francot keresek én itt..." Felérve viszont mindig úgy érzem, megérte. Minden évszakban gyönyörű, tavasztól őszig  próbálkoztam, valszeg hóban-jégen kicsit trükkös feljutni, de akit érdekel, vannak blogok, honlapok, amelyek adnak útmutatást téli mászáshoz. Fontos a réteges öltözködés, odafent sokkal jobban fúj a szél, mint lent, valamint a hőmérséklet is alacsonyabb. Leginkább reggel, vagy este, a nyári világos éjszakák alatt éjjel is ajánlom a mászást, de főszezonban napközben több százan mennek fel, amit én inkább kihagyok. Parkolni a Reinehalsen-nél a falu bejáratánál, illetve bent a faluban, vagy Djupfjordbrua parkolóban lehet, a híd mellett közvetlenül. Nagyon zavaró, hogy sokan közvetlenül a hegy alá, az amúgy is szűk út szélén, néha a Ramsvik alagút bejárata közelében parkolnak le, nyitogatják  az ajtókat, az úton állva málháznak fel hátizsákot,  iszonyú balesetveszélyes, a hajam égnek áll, mikor ilyet látok. Jó mászást, utána gyertek be Reinéba az étterembe egy sörre, dumcsira, egy jót enni!

Alább képek a korábbi túrákról:

október eleje

július végén éjjel

júliusban

májusban

Rocktóber Lofotenen

Héjjj!

Lassan közeleg október vége, mikor bezár a bazár januárig, novemberben kicsit maradok nyugton munka nélkül, de az ovi nem áll le, Kismanó énekel és számol norskul, de angolul is sokat érteget, büszke vagyok rá. Múltkor fürdéskor bejelentette, hogy ferdig (mert az oviban nem értik, hogy "kész vagyok"). Biztosan nehéz megbírkozni kisgyerekként a többnyelvű közeggel, de az oviban elég segítőkészek, mi is igyekszünk velük minél többet már angol helyett norvégul beszélni. Múltkor azt is megosztotta, hogy megy az oviba, játszani a viking barátaival.  Óriási. Gigantikus skål és hurrá, mit mondhatnék még?

A leállás után, téli álom helyett majd igyekszem blogolni, hasznos infókat felpakolni, igény az volna rá, két hét alatt öt magyar látogatóm is volt az étteremben Balázs a kiscsaládjával két hete, Petra és Krisztián meg pár napja, innen is üdv nekik! Tök jó érzés, hogy innen is tájékozódik az utazó, szóval tényleg informatívabbá teszem majd a posztokat, ahol látnivalókat, tudnivalókat osztok meg. Szeptember és eddig az október több vendéget hozott a tavalyinál, szerencsére idén nem egyetlen beosztottal vágtam neki az októbernek, két pincérlány maradt, igaz, egyikük az angol srác szabija alatt északi fényes túrákat is vezet, a másik meg besegít a lengyel takarítónőknek. Idén kevesebbet dolgoztam óraszámban, stresszfaktorban viszont közel azonos volt, de majd lesz jobb. Talán tanulok is a tapasztalatokból. 

Élet a sarki gyárban

Héjj,

Tavasz óta bezony nem írtam, pedig volt minden, mint a búcsúban, emberek jöttek-mentek, a tavalyi heroikus küzdelem után a karatés bajtársnő, Anita is visszatért egy 3 hetes brutális szezonkezdő zúzás erejéig. A főszezonnak 6,5 emberrel (egyikük félállásban) vágtam neki, északi és közepesen kelet-európai 5 lánnyal és 2 sráccal. 3 svéd, 2 cseh, 1 lengyel, 1 angol (őt tavaly stopposként felvettem Fredvang magasságában, dumáltunk, majd küldött egy cv-t, néhány keményebb este után azon nevettünk bárcsak ki se tette volna a hüvelykujját, vagy várt volna még egy autót a magyar Skoda Octavia elhaladtáig...)

Brutál volt pár hét, voltunk elegen, de mindig történik valami, betegség, ilyesmi, szóval elég rugalmas a munkaidőm, de korántsem olyan vészes 250-300 órás hónapjaim vannak, mint tavaly. Várhatóak tektonikai mozgások a személyzetben, de még nem írok róla, csak gondolkodom a megoldáson. Volt idő pár kisebb túrára is, Kvalvika, Reinebringen, ahová megépítették a serpák a lépcsőket, jó magas lépcsőfokok és bazisok van belőlük, ki lehet dögleni rendesen. 

Hajnali Reine a Reinebringen-ről

Kismaci megkezdte az ovit, az óvónők kiképzést kaptak az anyukájától olyan  magyar szavak elsajátítására, mint a pisi meg kaki, mert bár angolul és norvégul is csomó mindent megért, de Kulturkampf és nordnorsk ide, vagy oda, máshogy nem fog szólni, oszt nézhetnek. "A nem akarok a rontás autóba ülni" egyelőre nem képezi a az óvónők képzési anyagának részét, elég, ha én tudom, hogy most épp lázadás és rebellpunk percek következnek.

Az ovi mögöttes területe

Végezetül hadd valljam be, hogy nagy motivációt jelentett a blogolás folytatására Tünde és Krisztián látogatása az étteremben, ők jegyzik Az élet sója blogot, remek összefoglaló Lofotenről, jól be vagyok linkelve, tök sokan olvasták azóta a hunviking sagákat, ideje volt frissíteni. 

Téli-tavaszi pörgés, hejjehujjahaj.

Na hejj! Megint eltelt egy hónap, mióta írtam, pedig istibizti hamarabb akartam, lassan elpártolnak a hűséges olvasók, ha Stormcorner Boy ebben a szezonban is csak a munkahelyen parírozik, a memoárírást meg sutba dobja... Február elején itt jártak a cimborák, sokat utaztak, de megérte. Kiválóan szórakoztunk, punkzene, sörözgetés, izgulás, hogy jön-e a busz, mikor múzeumozni mentünk Å-ba és a vikingekhez Borgba.  A menetrendek itt tényleg csak tájékoztató jellegűek, a kompjuk ide Bodø-ből pl. laza félórával előbb indult. Havazott akkoriban rendesen, de az egyik legszebb északi fényt is kipipálhatták idén. Még pár hét és annyira rövidek lesznek az éjszakák, hogy szeptemberig cső, É.F.! 

Misi kollégával és a feleségével toljuk az éttermet, konyhán lengyel-litván duó, van pörgés rendesen, pénteken annyian voltak, mint egy májusi este mondjuk tavaly. Egész jó kis csapat alakul idénre, pénteken meló és nőnapi sörfakadás után a helyi kocsma élőzenés estjének végére is elmentünk a hardcore testületi tagokkal.

Februárban Nánási Pál fotós urat is vendégül láthattuk egy csoport tagjaként, és tök véletlenül, a svéd túravezetőtől tudtam meg, hogy van egy ungarsk Pál a csoportban, de neki is gyanús volt az angolom. Nézzétek meg, az instagramon a környékről nagyon szépeket posztolt. 

Hamár Instagram: ma jött egy pár, hogy a férjúr beleesett a tóba, meztelenül ült a kocsiban, a recepciósunk kicentrifugázta a cuccait hátul és kapott vmi váltásruhát. Egymillióan követik őket, oszt be leszünk taggelve. 

Szabadidőmben norvégozom, pl. komikusok sorozatait nézem, amelyben Black Metal főzőműsor is helyet kap. Kiváló szórakozás az erre nyitott érdeklődőknek norvégtudás nélkül is, vendéglátós kollegáknak meg egyenesen kötelező. 

Fénykép, ahogy szoktam, vétel, vége.

Hózik, néha viharzik

Gigantikus csá kedves olvasóimnak! 

Rég volt már, hogy utoljára írtam, először a hazaútról, aztán a kalandos visszaútról szerettem volna, most meg már a csordogáló eseményekről is szeretnék írni, úgyhogy össze-vissza fogok ugrálni térben és időben. Többek közt azért is lelkesedtem be újra, hogy írogassak, mert bebizonyosodott, hogy a családomon és a haverokon kívül mások is olvassák a blogot, mikor találkoztam egy magyar fotós csoporttal, amint havat lapátoltam az étterem előtt, üdvözlet nekik innen is! 

Az eleje nyitás után izmos volt, mert a főszakáccsal ketten toltuk két hétig, aztán nekem érkezett segítség, azóta Misivel tevékenykedünk az étteremben néha nehezített pályán, pl. három napig net nélkül, nem üzemelő kártyaolvasókkal, és igazolt távollétemben előzetes bejelentés nélkül beköszöntő teltházzal, semmiből érkező csoportokkal. Pár napig a sziget egy behavazott alagút és hófúvás miatt elszigetelődött, benne voltunk a tv-ben, a helyzetjelentő helikoptert hallottam is elzúgni fölöttünk, de annyira nem volt vészes. Csönd volt, mindenki lapátolt, sétált, autókat szabadított ki, de hangos szó, csúnya beszéd nélkül. Föntebb Ramberg környékén a lavinaveszély miatt kitelepítések is voltak, de pár nap alatt helyreállt a közlekedés. 

Ráhúztam a norvégtanulásra, kevesebb melóval  már jut rá időm és erőm egyaránt. Tavasszal intenzív nyelvtanfolyam is lesz a szomszéd faluban az iskolában. Az alapszintet kihagyom, az most kezdődött, de azt már magamtól kb elértem, vagy most még azt hiszem... A főszakáccsal ketten vagyunk fiúk és összesen hárman nem lengyelek. Van egy svéd néni, aki nem tudom, mit csinál ott, 1 hónap norvégul tv-zés után és a svéd szavak elhallgatása mellett le tudna vizsgázni, de valszeg csakúgy, mint otthon, kell a papír...

Csodálatos északi fények vannak néhanap, jan. 31-február 1. volt nagyon erős aktivitás, addig idén nem is láttam. Jönnek otthoni haverok pár napra, nagyon remélem, hogy kipipálhatják ezt is. Bevezetésként most ennyi, jelentkezeni fogok, aláss szolgája!